Vianney Szent János

Az oltárszekrény a keresztények éléskamrája… Mily szép ez, gyermekeim! Amikor a pap föltartja az ostyát és ti áldozni jöttök, azt mondhatjátok magatokban: Íme az én ennivalóm!… – Gyermekeim, túl nagy a mi jólétünk!… Milyen kár, hogy csak az égben tudjuk majd megérteni!

Amikor alamizsnát adunk, gondoljunk rá, hogy nem a szegényeknek adjuk, hanem Krisztus Urunknak. Sokszor azt hisszük, hogy egy szegényen segítünk, és kiderül, hogy Krisztus Urunk az.

Az ima a mennyország előíze: a paradicsomkertből maradt itt. Sosem hagy minket vigasztalás nélkül. Méz, amely leszáll a lélekbe, és mindent megédesít. A jól végzett imádságban eltűnik a szenvedés, mint a hó a napsütésben.

Azért nem szeretjük Istent, mert még nem jutottunk el arra a fokra, hogy mindennek tudjunk örülni…

Éppen a kereszttől való félelem teszi súlyossá a keresztet. Nem kereszt többé a kereszt, ha egyszerűséggel hordozzuk, ha nem térünk vissza minduntalan önszeretetünkre, amely csak növeli a kínt. A békés szenvedés már nem szenvedés.

Fontos megtudnunk, hogy ki is vezet bennünket. Ha nem a Szentlélek, akkor jótetteinknek nincs igazán se eredménye, se íze, zamata. Ha a Szentlélek, akkor meleg boldogság jár a jótettel; szinte meghalunk a gyönyörűségtől.

Ha szentek lehetünk, miért tagadná meg tőlünk a jó Isten azt a kegyelmet, hogy valóban azok is legyünk? Hiszen Ő Atyánk, Üdvözítőnk és barátunk!

Isten mindenek felett bizalmat kér tőlünk. Amikor Őrá bízzuk minden gondunkat, igazságosságában és jóságában segítségünkre siet és megsegít.

Mi csak raktárba vagyunk téve a földön egy rövidke időre. Úgy látszik, hogy nem is mozdulunk, pedig mint valami mozdony, teljes gőzzel haladunk az örökkévalóság felé.

Milyen szomorú, hogy a keresztények háromnegyed része csak azon dolgozik, hogy eleget tegyen testének, ennek a hullának, amely el fog rothadni a földben, de nem gondolnak szegény lelkükre, amelynek vagy örökre boldognak vagy örökre szerencsétlennek kell lennie.

Ne féljünk attól, hogy a szentmise alatt ideigvaló ügyeink halasztást szenvednek. Legyünk biztosak abban, hogy minden jobban fog menni, még ügyeink is jobban sikerülnek, ha részt vehetünk a szentmisén.

Nem árt néha rágondolni, hogy van egy szentség, amely meggyógyítja lelkünk sebeit, és ez a szentgyónás. De jó előkészülettel kell ám fölvennünk, különben új sebek támadnak a régieken.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

 

A keresztény ember győzelemre hivatott krisztusban. Ez a győzelem elválaszthatatlan a nehézségektől, sőt a szenvedéstől is, ugyanúgy, ahogy Krisztus feltámadása elválaszthatatlan a kereszttől.

A megvalósított testvéri élet önmagában is prófécia, egy olyan társadalomban, amelyben olykor anélkül, hogy tudnák, mélységes vágy él az emberekben egy határtalan testvériség után.

Adjatok hálát az Úrnak mindazokért, akik életetek során segítségetekre voltak!

Annak teljesítéséhez, amit Isten feladatunkul ad – tűnjék az emberileg bármennyire is lehetetlennek – kegyelmével megadja az eszközöket is. Ez minden hivatás titka.

Apám csodálatos ember volt. Gyermek-és ifjúkorom csaknem minden emléke hozzá fűződik. Az őt ért csapások mérhetetlen lelki mélységeket tártak fel benne, bánata imává nemesedett. Annak puszta látványa, ahogyan letérdelt, meghatározó volt fiatal éveimre.

Az a harc, amelyről a Jelenések Könyve beszél, leginkább az ember szívében bontakozik ki: ezért van szükségünk az egyre radikálisabb megtérésre.

Az embert nem tekinthetjük a termelés eszközének!

Az ősi magyar egyház kedves fiai és leányai! Ismerem a megpróbáltatásokat, amelyekkel meg kellett küzdenetek az elmúlt negyven év folyamán. Ismerem azokat a nehézségeket, amelyek elsősorban Isten Népének egységét kezdték ki ebben az országban…

Két megismerési rend létezik: az ész és a hit rendje. Amikor az ész és a hit látszólag szembekerül egymással, akkor minden bizonnyal vagy a kulturális tevékenység, vagy a hitből táplálkozó reflexió túllépte saját illetékességi körét, nem vette figyelembe saját módszere követelményeit.

Krisztusban szeretett Testvéreim! Amikor arra emlékeztetjük a világot, hogy szükség van az egyházak közötti toleranciára, ez nem azt jelenti, hogy egyedül a toleranciával önmagában meg is elégedhetünk. Ez határozottan túl kevés. Krisztus hívei és egyházai között semmiképpen nem elégedhetünk meg egymás egyszerű tolerálásával. Hiszen időnként még a rosszat is toleráljuk – egy nagyobb jó nevében. Nem szeretném, ha engem csak tolerálnátok. És én sem csupán tolerálni akarlak benneteket, drága testvéreim. Ugyan miféle testvérek azok, akik egymást mindössze tolerálják? Hogy lehetnek testvérek Krisztusban azok, aki egymást pusztán csak tolerálják?

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10

A legfőbb önmegtagadás az, amit a családban gyakorolunk.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2011/11/
A nagy lelkek mindig szerették a fájdalmat. A bukás után ez a teremtés segítőtársa, hogy a lélek újra fölemelkedhessen. A fájdalom a végtelen szeretet egyik ölelő karja  – újjászületésünkért.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/03/
A szenvedélyek és az ellensége erők közepette segítsen meg bennünket az Ő kimeríthetetlen irgalmasságának édes reménye! Bizalommal járuljunk a szentgyónáshoz, ahol ő minden pillanatban atyai szeretettel vár ránk. Bár tudjuk, hogy a viszonzásra képtelenek vagyunk, ne kételkedjünk ünnepélyes bűnbocsánatában. Helyezzünk sírkövet bűneinkre, ahogyan az Úr tette.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/07/
Az egyszerűség erény, azonban csak egy bizonyos határig. Sohasem hiányozhat belőle az elővigyázatosság. A ravaszság és az álnokság viszont ördögi, és nagyon nagy kárt okoz.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/08/

Iszonyatos Isten ítélete. Ne feledjük azonban, hogy irgalmassága is határtalan!
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/01/
Minden imádság jó, amit egyenes szándék és jóakarat kísér.

http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/02/
Ne felejtsétek el gyermekeim, hogy én ellensége vagyok a haszontalan vágyaknak, nem kevésbé a veszélyes és rossz vágyaknak. Mert lehet bár jó az, amire vágyunk, a vágy mindazonáltal mindig hibákat rejt, különösen, amikor szertelen buzgalommal keveredik. Isten nem ezt a jót kéri, hanem egy másikat. Azt akarja, hogy abban maradjunk meg.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2013/10/

Ne legyünk farizeusok! Ne tartóztassuk meg magunkat a jócselekedetektől!
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2011/09/
Ó, mekkora boldogság rejlik a lelki harcokban! Elég, ha mindig úgy indulunk harcba, hogy biztosak vagyunk győzelmünkben.

http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/04/
Rajta, kedves gyermekem, gondosan ápold szívedet, és adj meg neki mindent, ami csak kell boldogságához. Bár minden évszakban, azaz minden korban meg lehet és meg kell ezt tenni, azonban most, fiatalon a legjobb. Most van a legnagyobb szükség rá.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2011/12/
Szeressétek lelki nyomorúságotokat! Lelki nyomorúságunk szeretete abban áll, gyermekeim, hogy a sötétség és a tehetetlenség idején alázatosak, nyugodtak, szelídek, bizakodóak vagytok, ha nem nyugtalankodtok, aggodalmaskodtok, ha nem háborogtok ezért; jó szívvel, nem mondom, hogy vidáman, de őszintén és állhatatosan öleljétek át ezeket a kereszteket a sötétségben. Így szeretni fogjátok lelki nyomorúságtokat, hiszen a nyomorúság nem más, mint sötétségben és tehetetlenségben lenni.

http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/07/

Szűzanyám, mélyítsd el bennem azt a szerelmet, amely Őérte lángolt szívedben. Bennem, a nyomorultban, aki csodálom szeplőtelen fogantatásod titkát, és aki égek a vágytól, hogy ezáltal szívem megtisztulhasson és szerethessem az én és a Te Istenedet. Tisztítsd meg elmémet, hogy felemelkedhessen hozzá és szemlélhesse Őt, imádja és szolgálja lélekben és igazságban. Tisztítsd meg testemet, hogy méltó szentélye lehessen, amely magába tudja fogadni Őt a szentáldozatban.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/05/

A bűnbánat arra hív, hogy megtérjünk a bűnből Istenhez: a középszerűből a lángoló és nagylelkű élethez. Megbékélés akkor lesz, ha nem magunkhoz, hanem Hozzá fordulunk, hogy a bűnök bűnhődéséből eredő kegyelemből és az Istennel való megbékélésből mások is részesülhessenek.

A Megváltás legcsodálatosabb része teljes alázattal kezdődött. Isten nem a hatalmasok és gazdagok palotájába küldte Gábrielt, hanem a fiatal Máriához, Názáretbeli kicsinyke házának egyetlen szobájába. És Mária csupán ennyit kérdezett: „Hogyan válik ez valóra?” És miután az angyal felelt neki, Ő, a kegyelemmel teljes, szolgálóleányként átadta magát az Úrnak. Mária azért választatott, mert nemcsak kegyelemmel, hanem alázattal is teljes volt.

A mostani advent tehát az eljövetelre való várakozás ideje alatt kiváltképp megpróbáljuk elmélyíteni a szegénység érzését; szeretni és megélni a szegénységet. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk a szegénység örömét és szabadságát, úgy ahogyan Jézus cselekedte, engedelmesnek kell lennünk, át kell magunkat engedni az engedelmességnek, mert ha mi valóban fölfogjuk és befogadjuk Jézus szeretetét, akkor a tisztaságban és az engedelmességben fogjuk megtalálni a keresztény élet alapjait.

Adjuk át magunkat Istennek valaki által, aki talán fiatalabb is nálunk.

Egyszer egy jezsuita elmesélt nekem egy történetet. Másik rendházba helyezték, és vonaton ment az új helyére. Egész napos utazás után megérkezett az állomásra, ahol egy távirat várt rá: „Ülj vonatra és menj egy másik helyre!” – Mire gondolt? ”Ez a távirat bizonnyal Isten akarata.” És nem akadékoskodott. Ilyen teljes a mi engedelmességünk is? Nem kell többé megmagyarázni, mi is az engedelmesség.

„Ha valaki szeret engem, megtartja tanításomat (Jn 14,23). „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket (Jn 13,34). „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23) Szeretetteljes munkában, szeretve egymást, kegyelmet sugározunk és növekszünk, erősítjük az isteni szeretet. Attól pillanattól fogva, hogy Jézusban szeretjük egymást, úgy tudunk majd szeretni, ahogyan Ő, és általunk Ő jelenik majd meg minden személynek és az egész világnak. Ebből a kölcsönös szeretetből pedig az emberek fölismerik, hogy az Ő tanítványai vagyunk.

Isten szeretetének hordozói vagyunk. Szívünkben mégis gyakran sötétség lakozik, amely tulajdon szavainkból ered.

Kérjük a Szűzanyát, hogy tegye szívünket olyanná, mint amilyen az Ő Fiának szíve volt! Belőle és benne született meg Jézus Szíve! Mennyi mindent tanulhatunk a Szűzanyától: alázatos volt, mert egészen Istenért élő volt. Kegyelemmel teljes volt. A Mindenható ezért választotta ki és szerette őt. Kérjétek a Szűzanyát, hogy szóljon Jézusnak: „Nincs már boruk”; elfogyott az alázat, a szelídség, a nemesség és az édes jóság bora. Ő bizonnyal így szól majd hozzánk: „Tegyétek, amit Ő mond.”

Mélyítsük el mind jobban egymás iránti szeretetünket, imádkozzunk egymásért, és osszuk meg egymás között az imából és az olvasmányokból származó jó gondolatokat.

Mi abban az örömben is részesülünk, hogy közelebb kerülhetünk Hozzá, magunkhoz véve Őt a szentáldozásban. De Jézus nem elégszik meg azzal, hogy az Élet Kenyere legyen számunkra; szegények szenvedő testében rejtőzve éhezővé változtatja magát.

Szent hitünk nem más, mint a Szeretet evangéliuma, amely föltárja Istennek az ember iránt érzett szeretetét, és válaszként az ember Isten iránti szeretetét kéri. „Isten a szeretet” (1Jn 4,16). A szeretet nagyköveteinek kell lennünk.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/7