A halál nem változtat azon, amit a földön elkezdtünk. Ahová a fa dől, ott marad.

A vasárnap Isten vagyona; ez az ő saját külön napja, az Úr napja. Ő hozta létre a hét minden napját, valamennyit fönntarthatta volna magának, de hatot nektek adott, egyedül a hetediket tartotta meg. Mi jogon nyúltok ahhoz, ami nem a tiétek?

A világ szeme nem lát messzebb, mint a földi élet, ahogy az én szemem sem lát messzebb a falnál, amikor be van zárva a templomajtó. A keresztény szeme azonban ellát egész az örökkévalóság mélyéig.

Amikor az erő és a világosság Istene vezeti az embert, nem tévedhet el!

Amikor magas személynek akarunk valamit adni, olyan által küldjük, akit szeret, hogy így kedvesebb legyen az ajándék. Imádságunknak is egészen különös érdeme van, ha a Szent Szűz mutatja be, mert ő az egyetlen teremtmény, aki sosem bántotta meg Istent.

Három eszköz létezik a tisztaság megőrzésére: Isten jelenlétének gyakorlata, az ima és a szentségek. Segít még a jó könyv olvasása is, mert ez táplálja a lelket.

Hogy Isten szeretete valódi-e bennünk, azt az Ő kedvéért végrehajtott tettekből lehet megismerni.

Isten Teste és Vére a lélek tápláléka. Ó, szépséges táplálék! A lélek csak Istennel tud táplálkozni! Neki semmi sem elég, csak az Isten! Csak Isten tudja betölteni! Csak Isten képes csillapítani az éhségét. Neki föltétlenül Isten kell!

Mi panaszolni valónk van? A szegény hitetlenek, akiknek nincs meg az a boldogságuk, hogy ismernék a jó Istent és az ő végtelen kedvességét, ugyanazt szenvedik, amit mi, de nincs meg ugyanaz a vigasztalásuk.

Mily szép a halál annak, aki a kereszten élt!

Mit tesz Krisztus Urunk szeretetének szentségében, az Eucharisztiában? Fogságba juttatta Szívét, hogy bennünket szeressen; gyöngédség és irgalom árad belőle, hogy lemossa a világ bűneit.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6

 

A betegekről, a szenvedőkről, a szegényekről és a kifosztottakról való közös gondolkodásban megnyilvánuló „tettek ökumenizmusa” az ökumenizmus legfontosabb és egyben – amint ezt a tapasztalat is bizonyítja – a legkevesebb problémát felvető útja.

A bölcsesség lehetővé teszi az ember számára, hogy a dolgok fölött álljon, anélkül azonban, hogy megvetné azokat; megadja, hogy a világot Isten szemével láthassuk – de az Ő szívével is egyúttal! Megtanít „igent” mondani Istennek, igent mondani korlátozottságainkra is, múltunkra is – számos csalódásunkkal, mulasztásainkkal és bűneinkkel együtt.

A hitoktatás az Egyház küldetésének abszolút elsőrangú feladata. Az Egyház szentelje energiái legjavát a hitoktatás ügyének!

A történelem jelen szakaszában, amikor a családra rengeteg torzító és megsemmisítő erő támad, az Egyház, tudván, hogy a társadalom valamint önmaga épsége és egészsége szorosan összefügg a családok állapotával, sürgős és égető feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról; védelmezve e terv eredeti gazdagságát és emberi, illetve keresztény fejlődését.

Az angyali üdvözlet az ember és a világ történetében Isten legnagyobb „művének” kezdetét jelenti. Ebben az üdvözlésben a Megváltás távlatai tárulnak fel közelről. Nincs ezért semmi különös abban, hogy Mária – a köszöntés szavait hallva – „zavarba jött”. Az Élő Isten közelsége mindig szent félelmet vált ki az emberből. Nincs semmi különös abban sem, hogy gondolkodni kezdett a köszöntés értelmén. Az arkangyal szavai egy végtelen Isteni Misztériumot tártak fel előtte. Mi több, őt magát is bevonták e Misztériumba. Ezt a Misztériumot nem lehet „tudomásul venni”. Gondolkodni kell rajta. Szüntelenül, mind mélyebbre hatolva értelmébe. Olyan Misztérium ez, amely képes kitölteni nemcsak egész életünket, de az örökkévalóságot is.

Az életszentségre szóló hívást csak az imádás csöndjében lehet meghallani, és csak Isten végtelen transzcendenciája tudja kibontakoztatni.

Az elsődleges és alapvető kulturális érték kétségkívül maga a lelkileg érett – vagyis a teljes körű nevelésben részesült – ember, aki maga is képes nevelni önmagát és másokat.

Az erkölcsi rossz az emberi szabadság rendetlen gyakorlásából származik.

Ó, Urunk, aki föltámadtál és élsz, te vagy az Egyház és az emberiség mindig új reménye, te vagy az ember és a történelem egyetlen és igaz reménye; te vagy „köztünk a dicsőség reménye” (Kol 1,27) már ebben az életben és a halálon túl. Benned és Veled el tudunk jutni az igazságra, értelme van a létünknek, lehetséges a közösség, gazdagsággá válhat a különbözőség. Az Ország hatalma már működik a történelemben és segíti az ember városának építését, a szeretet örök értéket ad az emberiség erőfeszítéseinek, a fájdalom üdvözítővé válhat, az élet le fogja győzni a halált, a teremtés részesedni fog Isten fiainak dicsőségében.

„Testvéri közösségben”élni, annyit jelent, hogy mindnyájan „egy szív, egy lélek” legyenek (Apcsel 4,32), és így minden vonatkozásban közösséget alkossanak: emberiekben, lelkiekben és anyagiakban. A valóban keresztény közösség azon fáradozik, hogy anyagi javaikat is megosszák egymással, hogy senki szükséget ne szenvedjen, és mindenki „szükséglete szerint” részesüljön a javakból.

http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10


A szentmisén való jelenléteddel újítsd meg hitedet, és gondold át, hogy Jézus az isteni igazságosság kiengesztelésére milyen áldozatot hozott érted. Ha csak teheted, vegyél részt a szentmisén. Ha rosszul érzed magad és nem tudsz jelen lenni, akkor mondd el magadban!

http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/07/
Az Úr megmutatja magát és hív minket, de mi nem akarunk látni és válaszolni, mert magunkkal vagyunk elfoglalva. Megesik aztán az is, hogy a hangra, ami mindig hallható, nem figyelünk többé. De az Úr lángol, világít és hív. Az emberek élnek úgy, hogy már nem képesek a hívást meghallani.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2011/11/

Bátran és vidáman viseld a megpróbáltatásokat, amelyek elé az Úr állít! Élj vidáman és bátran, mert az angyal, aki Üdvözítőnk és Urunk születését megjövendöli, énekelve hozza a hírt; énekel, amikor hírül adja, hogy Ő az öröm, a béke, és a boldogság a jóakaratú embereknek. Értse meg mindenki, hogy az isteni Gyermek megszületéséhez is elegendő az emberek jóakarata.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2011/12/
Elégtételként gondolj fájdalommal az Istent ért bántásokra! Elégtételként maradj meg a jóban és harcolj hibáid ellen!

http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/06/
Inkább akárhányszor a halál szenvedése, minthogy tudatosan bántsam meg Istent.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/04/
Jól véssük emlékezetünkbe, amit az isteni Mester mond: a türelem által urai leszünk lelkünknek.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2013/10/
Kedves gyermekem, végezz Isten akaratának hódoló, szelíd gyakorlatot! Ne csak a rendkívüli dolgokra figyelj, de sokkal inkább a mindennapi apróságokra. Végezd a dolgodat nyugodt és örömteli lélekkel, és ne csak reggel, hanem a nap folyamán és este is. És ha nem sikerül, alázd meg magad, ajánld föl magad – aztán kelj föl és folytasd.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/08/
Meg kell tanulnunk, hogy minden emberi eseményben fölismerjük és csodáljuk Isten akaratát.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/01/
Nem tudom neked elnézni és megbocsátani, ha könnyű szívvel elhagyod a szentáldozást és a szent elmélkedést. Emlékezz, gyermekem, hogy csak az imádság útján jutunk üdvösségre, csak imádsággal nyerjük meg a csatát. A választás tehát rajtad áll.

http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2017/02/

Örülne Isten, ha szegény teremtményei jó útra térnének és valóban visszatérnének Hozzá.
Mindent meg kell tennünk ezekért a lényekért az anyai szív melegével, mert Jézus azt tanította, hogy jobban örülnek a mennyben egy bűnös megtérésének, mint kilencvenkilenc állhatatosságának.

A Megváltónak ez a példázata igazi erősítést ad sok-sok boldogtalan léleknek, akik vétkeztek, de azután belátták hibájukat, és vissza akarnak térni Jézushoz.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2013/09/

Szeressétek és gyakoroljátok az egyszerűséget és az alázatot! Ne törődjetek a világ ítéleteivel, mert ha ez a világ nem mondana rosszat rólunk, akkor nem lennénk Isten igaz szolgái.
http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2011/08/
Törődjetek bele abba, hogy a szenvedés természetes, és a bűnön kívül ennél semmi sem természetesebb. Akaratotok – Isten segítségével – mindig győzedelmeskedik majd, és az isteni szeretet sohasem veszíti el erejét lelketekben, ha állhatatosan megmaradtok az imában.

http://pioatyabreviariuma.blogspot.hu/2012/03/

A betlehemi gyermek a szabadság és a szegénység örömét tanítja nekünk. A Jóhír érkezett meg vele, és ha igazán fölkészültünk eljövetelére, bizonnyal megértjük majd örömhírét. Amikor a jászolra, a szalmára, az állatokra, a pásztorokra nézünk, akkor felfogjuk szeretetét, megértjük, hogy mennyire szeretett bennünket. Amikor az Élet Kenyerében szemléljük Őt, akkor megértjük, hogy mennyire szeret ma is. Minden pillanatban rendelkezésére kell állnunk, hogy képesek legyünk befogadni a Jóhírt, amelyet Ő hozott el nekünk. A szegénység szabadság. Minél kevesebb tulajdonunk van, annál többet adhatunk.

A lélek buzgósága az Isten iránt érzett hiteles szerelem hatása és próbája. Nem tehetünk mást, mint elégni a vágyban, hogy jót tehessünk a lelkeknek. Ez volt Jézus legnagyobb és leghőbb vágya is. A szerelem próbája ezért a buzgóság; a buzgóság próbája pedig az Istennek való önátadás.A szerető gondoskodás a hiteles szellemi élet kezdetét jelenti. Ha megtanuljátok a gyöngédség művészetét, mindinkább hasonlatosak lesztek Krisztushoz, mert az Ő szíve szelíd volt, és mindig figyelt mások szükségleteire.

Az elkövetett hibát Isten irgalma eltörli és megbocsátja. Járuljatok oltárához tiszta szívvel, próbáljatok meg minél inkább egyedül Istennel lenni, hogy meghallhassátok, amikor szívetek csendjében beszél.

Együttérzésünkkel és jelenlétünkkel Krisztus jelenlétét sugározzuk.

Hűségesek legyetek az apró dolgokban, mert ebben lakozik a ti erőtök. Istenünk előtt semmi sem kicsiny, mert Ő olyan nagy, és mi olyan kicsinyek vagyunk. Éppen ezért bízza ránk ezeket az apró dolgokat, hogy megmutathassuk iránta érzett szeretetünket. Általa minden naggyá válik. Ő kicsiny dolgot nem cselekedhet. Isten dolgai mindig határtalanok. Igen. Hűségesen végezzétek a szeretet apró gyakorlatait, amelyek életszentséggé épülnek bennetek, és Krisztushoz tesznek titeket hasonlatossá.

Legyünk szőlővesszők a Jézus-szőlőtőn! Így szilárd elhatározással, nagyobb szeretettel és alázattal fogjuk szeretni és szolgálni egymást, és valami szépet adunk Istennek. Biztos vagyok benne, hogy összetartozó szeretetteljes szív vagytok, és így teljesítitek Teréz Anya kívánságát és betöltitek reménykedését, hogy együtt növekedjetek a szentségben, egymás és a szegények iránti szeretetben.

Nem lehetünk alázatosak, ha nem imádkozunk. Jézustól kell kérnünk az alázat ajándékát, hogy imáink gyümölcseként megkapjuk tőle. Imádkozzunk, hogy mindannyian jobban megérthessük Őt.

Próbáljuk meg mindig, minden pillanatban jobbá tenni imáinkat. A kudarcok és csalatkozások abból is erednek, hogy elhanyagoltuk az imádságot. Az imádság a szellemi és lelki élet tápláléka. Ha elhanyagoljuk, a szellemi és lelki élet elsorvad és meghal. Kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg minket imádkozni, ahogyan Jézust tanította Názáretben.

Szent Tamás mondja: „A szentség nem áll semmi másból, csupán abból a szilárd elhatározásból, hogy Istennek adom magam. Tántoríthatatlan akarattal szeretjük Istent, választjuk Istent, futunk Isten felé, elérjük és magunkhoz vesszük Őt.”

„Tegyétek örömömet teljessé azzal, hogy egyetértetek, egymást szeretitek, együttéreztek, egyet gondoltok. Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak. Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másokét is.” (Fil 2,2-4) Eme egység nélkül a család szellem nehezen maradhatna fenn.

„Üdvözlégy kegyelemmel teljes, az Úr veled van” (Lk 1,28). Amikor a Szűzanya meghallotta az angyalt, felkavarta a megszólítás. Arra gondolt, miféle üdvözlet lehet ez. Bár minden bűntől mentes és tökéletes volt, Mária mégis zavarba jött és csodálkozott. A Szűzanya nem szobor volt, emberi érzelmek nélkül, hanem olyan, mint te vagy én. És az angyal azt mondta: „Ne félj, Mária, Istennél semmi sem lehetetlen…” és azt is:”Jézusnak fogod hívni.” És Mária válaszolt: „Íme, az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint” (vö. LK 1,26-38).


http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/7